Stabil növekedési pályára állt, illetve tovább erősítette nemzetközi pozícióját 2022 első félévében a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. A transzformátorok, valamint nagy teljesítményű villamos motorok és generátorok gyártásával, illetve nagyfeszültségű készülékek szervizelésével foglalkozó vállalathoz a 2022 első félévében beérkezett megrendelések összállománya meghaladta a 17,5 milliárd forintot. Továbbá, a társaság az idei évre előirányozott megrendelés-volumen 80 százalékát már az első negyedévben leszerződte. A tulajdonosváltás és a sikeres reorganizációs folyamat eredményeként a vállalat a következő évekre 40-50 százalékos növekedést prognosztizál.

Stabil működés, dinamikus növekedés

A 140 éves hagyományokkal rendelkező vállalat alapításának évében, 2020-ban indította újra a termelést a korábbi indiai tulajdonos, a CG Electric alatt finanszírozási problémákkal küzdő, több mint 15 év után ismét magyar tulajdonba került tápiószelei gyárban, ahol jelenleg is több mint 300 munkavállalót foglalkoztat. A társaság az újjászervezést követően az elmúlt két év során folyamatosan azon dolgozott, hogy növelje termelése volumenét és exporttevékenységét, illetve visszaállítsa nemzetközi elismertségét.

A sikeres reorganizációs folyamatot követően, a nehezített gazdasági körülmények és az Ukrajnában dúló háborús konfliktus ellenére az idei évre előirányozott megrendelés-volumen 80 százalékát már az első negyedévben leszerződte az elsősorban exportfókusszal működő vállalat. Az első félévben beérkezett megrendelések összállománya pedig meghaladta a 17,5 milliárd forintot. Az előreütemezett gyártás értéke közel 21 milliárd forint, amelyből csaknem 7,5 milliárd forint 2023-ra vonatkozik. Mindezek hatására a 2022-es árbevételre vonatkozó várakozások megközelítik a 20 milliárd forintot.

A társaság exportprojektjeinek többsége megújuló projektekre (szélerőművek és napenergia) irányul, ahol a Ganz magas mérnöki szakértelme, rugalmassága és ügyfélközpontúsága valóban különbséget tesz a versenytársakkal szemben. A Ganz ma már közel 15 ország piacán van aktívan jelen, köztük az európai, valamint a közel-keleti országokban is. Utóbbi régióban, Izrael legnagyobb teljesítményű naperőműpark létesítésére vonatkozó pályázatán indult sikeresen a magyar nehézgépgyártó vállalat.

Nagy nemzetközi érdeklődés a magyar vállalat iránt

2022 áprilisában a vállalat partneri megállapodást kötött a németországi székhelyű Maschinenfabrik Reinhausen vállalattal. Az együttműködés értelmében a társaság intelligens transzformátorok fejlesztését és gyártását végzi a teljesítménytranszformátorok vezérlése terén világpiaci vezető német vállalattal közösen. A kiemelt stratégiai megállapodás révén a Ganz piacvezetővé lépett elő a digitális monitoring rendszerek és intelligens megoldások piacán.

„Az energetikai piac rendkívül aktív volt 2022 első hat hónapjában. Nagy az érdeklődés a transzformátorok, illetve a vállalatunk által is gyártott okosmegoldások, digitális rendszerek iránt. Exporttevékenységünk így az elmúlt hónapokban rendkívüli ütemben növekedett, főként a román, az ír, a francia és a nagy-britanniai piacokon. 2022 első félévében számos nagy európai közműszolgáltató és megújuló energiaforrás-fejlesztő vállalat, így többek között a német Enercon és a Vattenfall, a spanyol EDR és a Vestas, illetve a francia Bouygues is együttműködési szándékkal kereste meg társaságunkat” – mondta Jan Prins, a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

A következő időszak fókuszpontjai

A nagy teljesítményű transzformátorok, a megújuló energiaforrások, az okoshálózatok, a fenntartható és digitális megoldások iránti megnövekedett keresletnek, valamint az energiapiac zöld fordulatának köszönhetően 2023-ban és az azt követő évekre 40-50 százalékos növekedést prognosztizál a társaság. Ennek eléréséhez a vállalat idén eddig 10 százalékkal növelte a foglalkoztatottak létszámát, az év második felében pedig további munkatársakkal szeretné bővíteni a szakértői gárdáját.

Emellett a társaság szerviz részlegének tevékenysége is folyamatosan növekszik, amelyre a következőkben is szeretnének kiemelt hangsúlyt fektetni, különösen az intelligens transzformátorok tekintetében.

„Az a célunk, hogy a Ganz egy olyan, erős nemzetközi jelenléttel és reputációval rendelkező vállalat legyen, amely piacvezetőként tudja kiszolgálni a nemzetközi ügyfelek igényeit, főként a megújuló energetika, valamint az okosmegoldások területén” – tette hozzá az ügyvezető.